LoVaKért szívünk,lelkünk <3

 

Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Mennyien jártak itt?
Indulás: 2005-05-20
 

Egyéb:

Csatalovak
(Warhouse)

A sorozat négy történelmi kor harci módszereit vizsgálja: miként használták a különféle hadseregek a lovat, a lovasságot? Ez a fegyvernem ugyanúgy alakult, fejlődött az évezredek során, akár a többi, hiszen a lóra ültetett katona nemcsak gyorsabban halad, mint a gyalogos, de más lehet az alkalmazása is. Az egyiptomi birodalom is, Nagy Sándor hódító hadai is bőven éltek a lovasság adta lehetőségekkel. A késő középkor páncélos lovagjai más testalkatú, másként betanított lovon indultak csatába, a lőfegyverek megjelenésével aztán alapvetően megváltozott a lovasság szerepe és harcmodora, az angol forradalomtól kezdve egészen a krími háborúban csatázó, szomorúvégű brit könnyűlovasságig.

Gyógyító lovak   

Egy film a lovak csodába illő képességeiről. Hogyan használhatók fel a lovak a mozgássérültek és értelmi fogyatékosok gyógyításában, ahhoz, hogy a sérült gyerekek úgy érezzék, teljesebb életet élnek.
színes, magyar ismeretterjesztő film, 33 perc, 1999
rendező: Dénes Gábor
zeneszerző: Róth Péter
operatőr: Szepesi Gábor

 

színes, magyar portréfilm, 48 perc, 2003
rendező: Kontra Mária
forgatókönyvíró: Kontra Mária
operatőr: Medgyesi Zoltán, Reich László 

Fenséges fehér lovak
(Majestic White Horses)

színes, osztrák ismeretterjesztő film, 38 perc, 2006
Az andalúz lovakat évszázadok óta csodálat övezi Európa-szerte különleges adottságaik miatt: kedvesek, élénkek, értelmesek és hűségesek. Spanyolországban még ma is bátran szolgálják az embert... Ez a lenyűgöző fehér ló a bécsi lovaglóiskola egyik lenyűgőző példánya, egy lipicai, mely a legősibb faj, amit a mai napig tenyésztenek, és mely évszázadokon át hűségesen szolgálta az embert. Ma ismert fajtája hihetetlen fejlődés eredménye.

+
 
Lovak és a TV
 
Lovas könyvek
 
Menü
 
egyéb...
 

RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-